Magyar Péter kézivezérlése alól senki sem bújhat ki: újabb cserék a Tisza élén

2025. július 13. 12:15

Ordas Eszter bukása után Bujdosó Andrea lett a Tisza Párt budapesti frakcióvezetője – de az igazi döntések továbbra is Magyar Péter kezében maradnak. A pártban gyakorlatilag minden mozdulat közvetlenül az elnöktől érkezik, miközben a káderhiány és a politikai éretlenség egyre látványosabb.

2025. július 13. 12:15
null

A Tisza Párt kongresszusán új vezetőt neveztek ki a budapesti frakció élére: Ordas Eszter távozását követően Bujdosó Andrea veszi át a frakcióvezetői pozíciót. 

Az erről szóló bejelentést a párt fővárosi frakciója közösségi oldalán tette meg – 

de a háttérben a döntést továbbra is egyvalaki hozza: Magyar Péter

A pártelnök lényegében teljes kontroll alatt tartja a frakciót, a korábbi frakcióvezetőnek még arra sem volt mozgástere, hogy Karácsony Gergellyel egyeztessen. 

A főváros költségvetésének újratárgyalását is személyesen Magyar bonyolította le – telefonon.

A fővárosi Tisza-frakció a külső szemlélők szerint politikai értelemben működésképtelen. „A Tisza frakciója arra sem képes, hogy önállóan tárgyaljon. Ha épp nem Magyar Péter legutóbbi posztját olvassák fel, akkor kézivezérlés alapján vitáznak – ha tudják követni az élő utasításokat” – jegyezte meg Szentkirályi Alexandra

A belső feszültségek és az egyre látványosabb koordinálatlanság nyomán többen úgy látják, hogy a Tisza Párt valódi döntéshozói köre kimerül egyetlen emberben: Magyarban.

A helyzetet tovább súlyosbítja a párt szakemberhiánya: Ordas helyét az európai parlamenti képviselővé választott Gerzsenyi Gabriella tölti be – ideiglenesen vagy véglegesen, az nem világos. 

A párt láthatóan nem rendelkezik kellő számú tapasztalt politikussal ahhoz, hogy az új kihívásokra stabil válaszokat adjon. 

Hiába a gyors felemelkedés és a közösségi médiás sikerek, ha a politikai háttérmunka, az egyeztetés és az autonóm működés elemei hiányoznak – így most minden szem újra és újra egyetlen emberre szegeződik.

Előfordult olyan eset is, hogy Magyar Péter tíz képviselőjét kivezényelte a Fővárosi Közgyűlés ülésterméből, miután kiderült, hogy több komoly hibát is vétettek a beadványaikban, s ennek köszönhetően gyakorlatilag értékelhetetlenné vált a fővárosi cégvezetői pályázatokról szóló javaslatuk.

A kiszivárgó információk szerint Magyar Péter őrjöngött a fővárosi képviselőivel, ugyanis azok még egy beadványt sem voltak képesek helyesen megírni

– hívta fel akkor a figyelmet közösségi oldalán Deák Dániel.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Fotó: Ordas Eszter Facebook-oldala

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Titi
2025. július 13. 20:15
Hiába cserélgeti az embereit, egy alomból van mind! Mind agyhalott soros cseléd, a macskajancsival az élen! Ha véletlenül nyerne jövőre, itt a brüsszeli csavargók kormány állna fel, élükön a báb poloskával. Csak azt nem tudom, mit fognak szólni a mostani imádói, ha úgy megnyúzza őket is weberi parancsra, hogy az anyjukat is elátkozzák, amikor rá szavaztak. De akkor már késő lesz.
edmond-3
2025. július 13. 19:42
Nyomorult Fidesz Fasiszták! Ti beszéltek egyszemélyi irányításról amikor Ti Orbán Sátánt szolgáljátok. Na jó még éljetek egy darabig úgyis be lesztek tiltva és az összes szarzsák száműzve lesz. Dögöljetek halomra.
greeen
2025. július 13. 19:02
Szeretném bejelenteni a probléma térképre, hogy van itt egy fosos, hazudós, csaló, idegbeteg, paranoiás, nárcisztikus egyén, aki ma az ország legnagyobb problémája. Nélküle is lenne bőven, ezért azonnal takarítsák el a közéletből
adadadodo
2025. július 13. 19:01
Puzsér Róbert Schiffer András ugyanolyan reakciót vár el az ellenzéki közvéleménytől ezzel az esettel kapcsolatban, amilyet az a bucsai mészárlás láttán tanúsított. Nos, jelzem az ügyvéd úrnak, hogy a mozgósítást végző pribékek cselekménye az ő egyéni vétségük, amiért személyes felelősség terheli őket, az eddig ismert információk szerint pedig nem igazolható, hogy gyilkosság volt a szándékuk, a Bucsán végzett mészárlást ezzel szemben maga Oroszország követte el kifejezetten ártatlan civilek legyilkolásának szándékával, amiért Vlagyimir Putyint és hatalmi elitjét terheli a felelősség – vagy azért, mert a Kreml maga rendelte el a vérengzést, vagy azért, mert semmilyen módon nem kérte számon az elkövetőit, hanem a mai napig tagadja a tömeggyilkosság megtörténtét. A két eset közt vont párhuzam olyan gyalázatos aránytévesztésről tanúskodik, amelynek kapcsán nehéz Schiffer András tisztességes szándékát feltételezni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!